Nagy "gyerekek" játszótere a világ végén
1 / 1 oldal

A Sierra-rendszert mindössze 122 éve fedezték fel aszári kutatók. Pontos helye a Terminusz-rendszerben van nagyjából a Shrike-árok és a Valhalla-küszöb között a galaxis peremén, vagy ahogy mondani szokták a világ végén. Megtalálása után rögtön kiderült, hogy a rendszerben mindösszesen egyetlen csillag létezik, melynek 18 bolygója közül csupán az egyik található a lakható zónában, és az is, nagyjából harmad akkora, mint a Föld. Viszont több mint alkalmas az életre. Tengerei és szárazföldjei csak úgy hemzsegnek a vegetációtól. Ettől függetlenül az aszárik hamar elvesztették érdeklődésüket a rendszer iránt, mivel igazából senki sem akart kiköltözni ide az isten háta mögé. Elvégeztek néhány fontosabb kutatást, ám azután jó időre sorsára hagyták a Paradise-nak elkeresztelt planétát. Hatvan éven keresztül felé sem néztek és szép lassan elfelejtődött. Pár archív bejegyzés emlékezett meg a felfedezésről.

Egy különleges befektetői csoportnak pontosan erre volt szüksége. Ideális helyszínt találtak nagyszabású tervüknek, hogy egy olyan, a széles tömegek elől maximálisan rejtett technológiai parkot hozzanak létre, melyet bárki felhasználhat saját céljaira, feltéve, ha rendelkezik megfelelő anyagi forrással.
A bolygón hamarosan gyárkomplexumok, kutatólaborok és szerelőcsarnokok százai épültek az akkori legmodernebb csúcstechnológia felhasználásával. Gondosan ügyeltek arra, hogy a rendszerről csakis bizonyos köröknek legyen tudomása s a gyáregységek működtetésére felvett alkalmazottak tízezreit is alaposan átvilágították, mielőtt munkába álltak.

Nemsokára egy egész város emelkedett ki a földből, hogy barátságos sőt kellemesen otthonos környezetet teremtsenek az itt robotolók számára, így téve némileg elviselhetőbbé a mindennapokat ebben az elszigetelt, szinte láthatatlan környezetben.

A Paradise felszínén egyetlen törvény létezik. Az amit az egész planétát irányító kormányzó akar. Felhatalmazása által korlátlan jogkörrel rendelkezik mindenki felett, aki csak belép a bolygó légkörébe. Kizárólag a technikai komplexumokat fenntartó befektetőknek tartozik elszámolással, akik viszont nem igazán szólnak bele a módszereibe, míg azok profitot termelnek. A kormányzókat itt nem szavazással választják. Meg kell vásárolni a pozíciót. Öt évenként licitálásra kerül sor és aki a legtöbbet fizeti érte, az ülhet a vezetői székbe. Akaratát a bolygón szolgálatot teljesítő igen jól felszerelt zsoldos haderő által érvényesíti. A rendszer a Terminuszban van, még ha a szélén is, így erős földi és orbitális védelmi rendszerekkel látták el.
Jelen pillanatban egy Wur'Laafor nar Yaram nevű kvári Paradise kormányzója, immáron két éve. Sokan úgy vélik, beosztását a kvári-geth koalíciónak köszönheti mely pénzt nem sajnálva jutatta őt ebbe a komoly pozícióba, ám semmiféle bizonyíték nem támasztja alá ezen vádaskodással teli állítások igazát.
Az egyedi feltételeknek s a folyamatosan élen járó műszaki színvonalnak köszönhetően, tökéletesen alkalmassá vált azok számára, akik újszerű vagy épp illegális technológiákat kívánnak kikísérletezni, esetleg legyártatni. A határ csupán pénzük mennyisége, ám külső befektető csupán a rendelést adhatja le. Minden mást a bolygó alkalmazottai végeznek el, így védve ki az esetleges ipari kémeket s óvva saját előnyös pozíciójukat.
A kaszás invázióból alig éreztek valamit. Az újjáépítés évei sem csökkentették jelentősen a bevételeket. Sőt. Egyre többen érdeklődtek a fű alatt kifejleszthető ám igen borsos árú technológiák iránt. A kezdeti lehetőségeket ráadásul alaposan kibővítették az időközben bekapcsolódó kvári érdekek, melyek hamarosan geth technológiákat is hoztak magukkal.
A Fellegvár sosem ismerte el a technikai park létezését, mégis nemegyszer az ő soraikban tevékenykedő politikusoknak kell busásan kitömni a zsebeit, ha valaki el akarja érni a Paradise-hoz vezető érdek csatornák egyikét.

RisingSun- Karakter név : Thomas Bowel
Posts : 67
Join date : 2014. Nov. 30.
Location : Humbákfalva xD
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|