Astra Verulus

by **Astra** Szer. Feb. 25, 2015 8:40 pm

Név: Astra Verulus
Szül. hely: Föld-Róma (Lusia)
Szül. idő: 2186. szeptember 24. (2120)
Kor: 31 év (97)
Nem: Nő
Faj: Aszári
Csop.: Athame Brotherhood. (Aszári haditengerészet)
Kaszt: Adeptus - Guardian
Kinézet: Körülbelül 174 centiméter magas és 61 kilogramm súlyú lehetek telt formás idomokkal. Bőröm színe a többi aszáritól eltérően alabástrom színű, már szinte emberi, arcomat csak a fekete szemöldököm és szempilláim teszik még egzotikusabbá. Íriszem világos szürke, míg ajkaim hamu szürkék.

Jellem:
Egész életemben megkellet felelnem az elvárásoknak, de soha nem tudtam kipróbálni mire is vagyok igazán képes, bármiben is vagy bármiért ami fontos nekem. Ezért nagyfokú bizonyítási vágy munkálkodik bennem elsősorban önmagam felé. Na és persze továbbra is megakarok felelni a velem szemben támasztott elvárásoknak. Soha nem voltam az a nagy dumás több okból is. Nem szeretek a középpontba kerülni és úgy tartom, aki beszél arra figyel mindenki. Másrészt nem is úgy nőttem fel, hogy sokat kellett volna beszélnem a tettek éppen elég beszédesek, egy érintés, egy mosoly, egy gesztus többet tud mondani minden szónál. Visszahúzódó vagyok, főleg azért mert szégyellem a külsőm amiért nem hasonlítok fajtásaimhoz, ezért is hordok mindig fekete csuklyát és kesztyűt magamon ne lehessen látni a bőrömet. Egyébként kíváncsi és érdeklődő vagyok még semmit nem láttam a világból csak képeken és felvételeken és mivel nem találkoztam még fajomon kívül semelyik másikkal teljesen nyitott vagyok feléjük. Amúgy is a jellem minősíti az egyént és nem a faj vagy család ahonnan származik. Úgy tartom mindenkinek joga van az élethez egy bizonyos pontig, amíg nem veszélyezteti sajátjával másokét. Nagyon nehezemre esik megítélni ezeket a szituációkat és a kellő fellépést. Ezért is vagyok vegetáriánus, bár a növényeknek is joga van az élethez de ha egy kis részüket vesszük el (letörjük egy fa ágát) attól még ugyan úgy tovább élnek. Kevés élettapasztalatomnak köszönhetően eléggé naiv vagyok és hiszékeny, nem is találkoztam még olyanokkal akik megszerettek volna téveszteni és nem az igaz valójukat mutatták felém. Ezen a téren biztosan van még mit tanulnom és tapasztalnom. A legnagyobb kérdés számomra, hogy az eddig megszokott biztonságos világomból kiszakadva, hogyan tudok alkalmazkodni az anyagias világ mindennapjaihoz, hogy ne hagyjam magam kihasználni és megfelelően törtető és kapzsi legyek túlzásba esések nélkül.

Történet:
2186. szeptember 24. Föld-Róma
-Gyerünk, szedd a lábad! Elkel érnünk az induló hajókat.
-Nem bírok tovább menni Emilius. Ilyen tempóban nem.
-Minden képen felkel kerülnöd az egyikre. Ilyen állapotban nem maradhatsz itt.
-Tudom, de legalább egy kicsit had pihenjek, vagy lassítsunk.
-Rendben, maradj itt a kapualjban, előre megyek kicsit szétnézek tiszta e a terep. De el ne mozdulj innen. Tessék fogd a Predátort, bárki is próbálna bántani használd. Legyen az ember vagy kaszás.
Asheyis csak bólintott. Hátát a falnak vetve pihegett és csak hatalmas pocakját nézte és simogatta. A férfi pedig eltűnt a következő utca sarkán. Egyre közelebbről lehetett hallani a csata zaját. Robbanások, lövések és sikolyok hangjai vágtak egymás szavába szüntelenül. Az égre pillantva jól látható volt a város fölé magasodó idegen űrhajó és az űrben villódzó csatára utaló jelek.
Újra az a különös hang ütötte meg Asheyis fülét. Tudta újabb gyilkos sugár fogja elhagyni a támadó hajót ami elől nem lehet kitérni.
-Minden rendben lesz kicsikém. Minden rendben lesz.
Suttogta maga elé a hasában egyre inkább mocorgó, fészkelődő porontyának. A talaj remegni kezdett a lábai alatt és ő reflexszerűn négykézlábra ereszkedett, hogy testével védje gyermekét a rájuk zuhanó törmelékektől.
Emilius amilyen gyorsan csak tudott rohant vissza a párjához. Fegyverét a földre dobva sietett a romok alól kiszabadítani kedvesét. A kiszabadított testet a hátára fektette feje alá helyezve zubbonyát, majd a nő utána kutató kezét megfogva tudatta vele, hogy ott van mellette.
-Itt vagyok. Mindjárt kiviszlek innen.
-Ments meg őt Emilius, mentsd meg a csillagunkat.
-Miket beszélsz még van hátra két hét. Amúgy sem hagynálak itt.
A nő szabad keze a férfi övén lógó tőr nyelére fonódót és lassan kihúzta hüvelyéből.
-Meg kell tenned, én nem tudok tovább menni. Én itt fogok meghalni de ő még élhet.
-Nem kérhetsz tőlem ilyet. Szeretlek, nem tudnám veled ezt tenni.
-Emilus kérlek, ha szeretsz akkor ezt megteszed értem és érte. Vidd el őt a nővéremhez majd ő gondját viseli.
A pengén megvillant a lenyugvó nap sugara és nem sokkal később gyereksírás töltötte be a környéket. Bömbölésével elnyomva a harcok zaját.

******
6 évvel és pár hónappal később Nos Astra -Serysa lakásban.
-Egy nappal később pedig már a karjaimban tartottalak. Megkérdeztem mi a neved, de jó atyád csak annyit mondott Astra és vissza indult harcolni a földre.
-Meséld el még egyszer nénikém.
-Majd holnap, most aludj.
Nyomot egy csókot a homlokomra és gondosan betakart, majd távozott a szobámból. Soha többé nem hallhattam a születésem történetét.

*****
A nénikém az Örökkévalóság bárban dolgozott és gyakran hozta haza a munkáját. Mondhatni szokványos gyerekkorom volt mellette, csak játszottam és hallgattam a meséit a születésemről, a kaszások elöli bujkálásról és menekülésről. Talán csak abban különböztem a többi kisgyerektől, hogy sokat voltam egyedül. Valamiért soha nem vitt emberek közzé és rajta kívül élőben soha nem is láttam egyet sem kivéve képeken. Minden reggel én ébresztettem, ha már megkordult a hasam, de azon a reggelen hiába ráztam nem mozdult. A teste hideg volt és merev. Hiába ráztam szólongattam mind haszontalannak bizonyult, én pedig kezdtem kétségbe esni. Hatalmas szemeimbe könnycseppek szöktek és hamarosan záporozni kezdtek az élettelen testére. Féltem és rettegtem nem tudtam mitévő is lehetnék. Segíteni szerettem volna neki, hogy újra szóljon hozzá simítson meg. Megindultam rohanni ki a lakásból ki a házból egyenesen a nagyvilágba. Mintha tudtam volna hová is kell mennem, hiszen még soha nem jártam a lakás négy falán kívül. Rohanásom nem tartott sokáig, könnyeim elvakítottak és egy fekete ruhás aszárinak rohantam neki, akit két másik fekete köpenyes alak követett, akiknek arcát mélyen rejtette a csuklyájuk.
-Hová sietsz gyermek? -kérdezte tőlem kedvesen miközben leguggolt mellém. Én viszont csak szipogtam és legszívesebben rohantam volna tovább.
-Hol vannak a szüleid? -kérdezett újra és közben a tarkómra fonta a kezét.
Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, talán pont ezt is tette.
-Ugye tudod, hogy nagyon különleges kisgyerek vagy. Gyere velünk, mostantól mi leszünk a családod. -miközben felállt nyújtotta felém a kezét én pedig megfogtam azt jó erősen mintha soha nem szeretném elengedni.

*****
Napjainkban valahol a Nibus klaszter egy távol eső gázóriás körül keringő holdján.
Reggel:
Nem aludtam valami jól, aggasztott valami, de nem tudtam mi az és csak forgolódtam és a gyerekkoromról álmodtam. A reggeli meditáció alatt sem tudtam koncentrálni, holott ilyenkor teljesen száműznöm kéne minden gondolatot a fejemből, ehelyett az itt töltött évek képei peregtek előttem.

Idekerülésem után én is kaptam egy formaruhát és nekem is elkellet fednem testemet és arcomat vele. Ugyanakkor megkezdődött oktatásom is amire nagy figyelmet fordítottak, mivel én voltam az egyetlen gyerek a létesítményben. Szinte minden tárgyat más más tartott, attól függően ki volt a legjobb a komplexumban belőle, legyen az fizika, csillagászat vagy akár sport. Nagyon odafigyeltek, hogy a szellemi és testi erők is szinkronban legyenek és nem csak nálam a már sokkal idősebb nővéreimnél is. Mind emellett a munka szeretetére is odafigyeltek nekem is éppen ugyan úgy kellett dolgoznom a biokertekben vagy takarítanom mint mindenki másnak, igaz nekem csak napi kettő négy órát az egyéb elfoglaltságaim miatt. Szabad időm nem igazán sok maradt az egész napom megvolt tervezve a tanórákkal foglalkozásokkal és a rendszeres meditációs gyakorlatokkal, Athame tiszteletének gyakorlásáról nem is beszélve. A sok kultúra közül amellyel találkoztam az emberi érdekelt a legjobban oly annyira, hogy még a nyelvüket is megtanultam, talán a családi kötődésem miatt.

*****
A létesítmény maga egy elhagyatott régen bányásztelepként működő holdon volt. Az épületek legnagyobb része ezekből volt átalakítva. A mérhetetlen hosszúságú tárnajáratok pedig végeláthatatlan kerteknek és gombatenyészeteknek adtak otthont. Mivel a naprendszer ahol az otthonunk volt csak lakhatatlan és bányászatilag is gazdaságtalan bolygókat és holdakat tartalmazott, nem volt hajó forgalom és egy a rendszerbe belépő hajót könnyű volt észrevenni, ezért teljesen biztonságba tudhattuk magunkat. A testvériség maga egy nagy családként működött, melynek az élén matriárkánk Ceiase T'meze állt. Az ő szava szent írás volt bármelyikőnk számára. Ő hozta létre ezt az egészet saját vagyonát nem sajnálva, és mindenki így tett aki csatlakozott a testvériséghez, minden vagyonát beadta, mivel itt minden közös volt nem létezett magán tulajdon. Viszont nem is nagyon volt rá szükség, hiszen nem hagytuk el a helyet ez alól csak néhány kivételes alkalom számított. Ha valami építő anyagra vagy egyéb dologra volt szükség, vagy valami feladat miatt kellett elhagyniuk a helyett azoknak a személyeknek akiknek ez volt a dolga.

Ceiase T'meze egyébként az aszári speciális alakulatnál szolgált sok titkos akcióban vett részt és ezredesként szerelt le 700 éves korában 650 évnyi szolgálat után belefáradt a dolgokba öregnek tartotta már magát hozzá. Annyira szerette a népét, hogy lemondott az anyaság örömeiről és arról is, hogy valami nagyobb pozíciót töltsön be, hiába ajánlották fel neki háromszor is a fantomi pocizót nem akarta elhagyni Thessiat hosszútávra. Ám miután leszerelt nem adta fel a hívatását egy katonai akadémia vezetője lett, ahol leginkább a speciális odafigyelést igénylő aszáriknak szentelte idejét. A kaszás támadás alatt a tanítványai élén harcolt, ám a háború után sokan őt és a pártfogoltjait okolták a világukat ért kaszás támadás miatt, hiszen főként rájuk vadásztak az erős biotikus képességeik miatt. Az új nővéreim és családom többsége is Ardat Yakshi volt, de akadtak köztük bűnözök vagy megfáradt zsoldosok és olyanok is akik elvesztették a családjukat és Athaméban találták meg a hitet és a reményt a további élethez. Senkitől nem kérdezték honnan és miért jött ide, de ha magára öltötte a feketét onnantól kezdve szigorú szabályok szerint kellett tovább élnie. Cserébe viszont otthont, biztonságot és egy nagy családot kapott.

*****
Délután:
A napi teendőim szerencsére nagyjából lekötötték gondolataimat és nem hagytak elkalandozni de Athamé istennő tiszteleti szertartásán újra magamat láttam ahogyan tizenhárom évvel ezelőtt ott álltam Ceiase mellett ahol most egyedül állt. És ahogyan sok nővérem, én is átestem a felavatási szertartáson. Hivatalosan is a család tagja lettem és letettem eskümet. Mint mindenki aki újonnan érkezett. A szertartás után én is kaptam egy mentort aki segít eligazodni az élet rögös útján és tanít nevel az életre. Személy szerint Ceiase lett a mentorom. Valahol örültem is neki, mivel mindig anyámként tekintettem rá, de ha tudtam volna mi vár rám a kezei alatt nem lettem volna olyan boldog. Másnap reggel a lőtéren kellett lennem ahová eddig be sem léphettem, és nagyon meglepett amit ott láttam a rengeteg fegyver mely mind azt a célt szolgálja, hogy valakinek az életét kioltsuk vele, ami szöges ellentétben állt azzal amit eddig tanultam. Ő már a tekintetemből tudta mire gondolok.
-Tudom mi aggaszt gyermekem. De néha harcra kényszerülünk azért, hogy megvédjük mások életét és ez azzal jár, hogy elvesszük másokét, hogy még többen élhessenek. Érted?
Én csak bólintottam persze akkor még nem értettem de most már a történtek után teljes mértékben értem a szavait. Kemény öt kiképzési év állt előttem sokszor sírtam magam álomba a fizikai kimerültségtől, de minden értelmet nyert számomra a mai napon. Mi célt szolgált a sok meditáció, a sok sport és munka. Mind mind az erőm tökéletes uralását, az elhivatottságom és a kitartásom erősítették. Azt hiszem hálával tartozom ezért neki. Sok olyan dolgot tanított meg amivel megvédhetem magamat és másokat is, ha úgy hozza a sors. Perszer a tanulmányaim az öt év után sem maradtak abba árnyékként követtem őt és figyeltem és tanultam tőle, milyen döntéseket hoz hogyan reagál problémákra szituációkra. Mint ahogyan az a két nővérem is követték őt éppen amikor velem találkozott.

Este:
A vacsora csendjét. A hangszórókból feltörő riadó jelzés hangja törte meg. Ceiase a fali kommunikátorhoz sietett.
-Mi történt?
-Két tucat sikló lépett be a rendszerbe és nagy sebességgel tartanak felénk. Az azonosítás kérésünkre nem válaszolnak.
-Mennyi időnk van még?
-Körülbelül öt perc és landolnak.
-Mindenki azonnal fegyverezze fel magát és foglalja el a helyét az alsó szinteken! És kapcsolják ki a vészjelzés és a világítást! Anélkül is biztosan tudják, hogy várjuk őket.
Hangzott el az utasítás. Mindenki felpattant és sietett a dolgára. Az én arcomon a félelem ült ki és mozdulni sem tudtam.
-Természetes, hogy félsz gyermekem, mindig az első a legnehezebb, de mindent tudsz és felkészült vagy. Csak bízz magadban. -mosolyodott rám- Na most menj vedd fel te is a páncélodat. Siess!
Mosolya megnyugtatott, de a félelem továbbra is ott ólálkodott bennem, nem szerettem volna elveszíteni egy testvéremet sem. Mintha a páncélom sem akart volna rám jönni, vagy csak az időt húztam nem tudom. Izgultam kicsit, hogy egy élőlényre kell majd lőnöm és akár megölnöm is. Csak az egyre közelebbről hallható tűzpárbaj és robbanások sarkaltak gyorsabb tempóra és kezdtek értelmet nyerni matriárkám szavai amiket akkor mondott mikor először fogtam fegyvert a kezembe. Siettem ahogy csak tudtam oda ahol az én helyem volt kijelölve. Számtalanszor csináltam már ezt, persze az csak gyakorlat volt, és a folyosó végén felbukkanó ellenséget játszó nővéreimet csak kábító fegyverrel lőttem. Két nővérem egy testet vonszolt a folyosón vaktában lövöldözve, hogy fedezzék magukat és már én is láttam a felbukkanó idegen alakokat. Tűzet nyitottam és ketten összeestek a többi fedezékbe húzódott és onnan tüzelt.
A test amit vonszoltak Ceiase volt. A hasán sérült meg és nagyon vérzett. Könnyek szöktek a szemeimbe, tudtam, hogy elfogom őt veszíteni mint mindenkit eddig az életemben aki fontos volt nekem. Viszont egy percre sem hagytam abba a tüzelést a két nővérem is azonnal besegített nekem amit Ceiaset hátát a falnak támasztották.
-Astra jöjj közelebb.
Hívására mellé térdeltem és megfogtam a kezét tudatva, hogy ott vagyok.
-Vedd le a sisakod kérlek.
Eleget tettem a kérésének ő pedig felhúzta magát amennyire csak tudta és a tarkómra tette a kezét.. A fejemben hallottam a szavait.
-Menj, menj el innen. Menekülj! Menj arra a helyre ahová ilyen esetekben kell. Várj ott Lyrian Kesirre. Oda fog menni érted, már üzentem neki. Ígérj meg nekem valamit. Életben maradsz és megfogod találni Athamé gyűrűjét.
-Ígérem. -suttogtam halkan.
-Ne feledd ne bízz senkiben, még Lyrianban sem. A nővéreidben sem. Valaki elárult minket. És legyenek a támadóink bárkik is, érted jöttek. Indulj én én...
Nem mondott többet. Keze lecsúszott a tarkómról és élettelenül esett a padlóra. Nem tudtam, hogy elhagyott e minket örökre vagy csak elájult, de haladéktalanul eleget tettem a kérésének. Nagyon fájt, hogy ott kell őt hagynom de szavai parancsok voltak. A gomba telepek alagútja felé vettem az utamat amilyen gyorsan csak tudtam. A folyosó végén lévő titkos ajtót kinyitva beszálltam az ott rejtett siklóba és elhagytam a rendszert, hogy oda menjek a találkozási pontra. Pontosan tudtam kivel kell találkoznom majd, hiszen két napja találkoztam vele.

Két nappal ezelőtt:
Ceiasevel a hangárban vártuk a sikló ajtajának kinyílását és egyetlen utasának kiszállását.
-Barátném üdvözöllek! Mi járatban itt nálunk?
-Néktek is üdvözlet! - és oda érve Ceiasehez megölelték egymást. Látszott rajtuk, hogy régóta ismerik egymást és talán még több is volt közöttük mint egyszerű barátság. Biztosan érdekes történet lehet a kettőjüké.
-Miattad jöttem. Szükségem lenne rád. Egy olyan emberre akiben vakon megbízom.
-Egyszer már megkértél, de akkor is visszautasítottalak.
-Reméltem azóta elfelejtetted azt az ostoba gyűrűt.
-Azt amit az az átkozott Shepard Parancsnok lopott el a templomunkból? És kitudja kinek adta oda? Nem adom fel amíg a nyomára nem bukkanunk és meg nem szereztük.
-Az csak egy ereklye egy értéktelen vacak. Nem éri meg az életed kockáztatni érte és éveket pazarolnod a keresésére. Az csak egy ostoba legenda!
-Hát ezt gondolod róla? Akkor szerinted miért lett titkosítva ez a történet? Miért tűntek el nyomtalanul azok akik vizsgálták az igazság tartalmát? És miért van az, hogy már csak páran tudunk a dologról? Ha még ezek után is ostobaságnak tartod higgy a saját szemednek. - megragadta a kezemet és feltűrte rajta a ruhám úját. -Tessék nézd!
-Ez, ez nem lehet igaz! - s mint aki nem hisz a saját szemének leemelte fejemről a csuklyámat, és megérintette a bőrömet.- Ez hihetetlen. Hol találtad őt?
-Nem én találtam. Ő talált meg engem huszonöt éve.
-Miért nem mondtad eddig?
-Tudod mennyire fontos ő. Így biztonságban volt, most pedig már elég nagy ahhoz, hogy megvédhesse magát. Azonkívül kellene a segítséged, megtalálni a gyűrűt. Most, hogy láttad a kulcsot tudom, hogy így már segíteni fogsz.
-De valami nem stimmel. Nem előbb kellett volna megszületnie?
-Talán ebbe is az az átkozott Shepard kavart be, hogy elpusztította Sovereignt, és előbb tértek vissza mint ahogyan kellett volna.
-Ezt átkel beszélnünk.
-Így igaz. Gyere tarts velünk a reggelinél.

Egészen addig nem hittem el amit huszonöt éve mondott nekem, hogy különleges vagyok. Semmiben sem voltam jobb mint bárki más, sőt igencsak átlagos voltam a bőröm színétől eltekintve, de most én vagyok a kulcs? Másnap választ kaptam a kérdésemre, elmesélte nekem az egész történetet.

Egy nappal korábban:
Csak csendben álltam és várakoztam mögötte ő pedig valami könyvet forgatott. Nem hagyott nyugodni a dolog, majd elevett a fene annyira kíváncsi voltam erre a kulcs dologra. Végül nagy nehezen csak rászántam magam és rákérdeztem.
-Ceiase, milyen kulcs vagyok én?
-Oh, drága gyermekem ez egy nagyon régi mese. Még én is az anyámtól hallottam gyermekkoromban, és ő az övétől és így tovább. Hol is kezdjem.
Még az első kaszás invázió előtt történt de akkor a mesében még démonoknak hívták őket, szóval én is így nevezem most őket. Nos akkor. Athamé istennő és a többi isten is nagyon szerette a népünket, szinte minden nap eljöttek hozzánk. Tanítottak minket a földművelésre és a tudományokra. Gyógyították a betegeket és megáldották az újszülötteket. Majd egy napon Athame csak egyedül érkezett és már előtte való éjjel is látható volt ahogy a csillagos égbolt vérzik. Isteneink a démonokkal viaskodtak ő pedig eljött, hogy utolsó áldását adja ránk. Lehúzta az ujját díszítő gyűrűt és átadta a vezetőnknek, hogy vigyázzunk rá és őrizzük meg az utókor számára, és ezeket a szavakat tette hozzá. Mert amikor a démonok újra eljönnek majd, előtte nemsokkal születik köztetek egy fehér bőrű gyermek. És a gyűrű csak is akkor fogja megmutatni a tudását, ha ő viseli majd. És ez a tudás megmenti majd a népeteket a teljes pusztulástól és újra elvezet titeket az istenekhez és hozzám. Na persze biztosan nem ez az igazi szöveg mert hát jó pár évszázada szál már szájról szájra, de a lényege meg maradt. Úgy gondoljuk Athamé nem csak megáldotta a gyermekeket akkor hanem elrejtett valami jelet a DNS láncban ami a kaszásoktól aktivizálódott anyukádban.
-De de a kaszások elpusztultak. Mi szükség még akkor a gyűrűre.
-A vége a lényeges Astrám, kitudja vajon milyen titkokat rejt még az a gyűrű.
-Úgy véled én lennék az a fehér gyermek?
-Hacsak nem estél bele kicsi korodban valami fehér festékbe akkor neked kell lenned. Soha életemben nem láttam még hozzád hasonlót és olyat sem ismerek aki látott vagy hallott volna.

*****

Másfél hetet vártam Lyrianra. Jól tudta másban úgysem bíznék meg, de a tanács egyik tagja nem ugrálhat csak úgy ahogyan a kedve tarja kis kiruccanásra. Mivel hivatalosan eddig sem léteztem, még csak fedősztorit sem kellett kiötölni a halálomra vagy nyomaim eltüntetésere. Na persze azért volt olyan okos és úgy rendezte a dolgokat, hogy ne is legyen hozzá köze, hogy én ott vagyok. És létrehozott nekem egy áll életet. Viszont kért tőlem három dolgot amit feltétlenül bekel majd tartanom. Az első, hogy nem ismerjük egymást nyilvánosan, ha közlendője lesz velem a mi dolgunkkal kapcsolatban majd értesít. A második, mivel veszélyes küldetésekre is kell majd mennem, hogy megmaradjon az álcám ne merészeljek meghalni, ha kell hagyjam, hogy más haljon meg, de nekem mindenképpen életben kell maradnom. A harmadik, lehetőleg ne mutatkozzam, úgy hogy látszik a bőröm, mindig fedjem el valamivel és ne beszéljek senkinek arról kivagyok és mi vagyok. Tartsam magam ahhoz a meséhez amit megírt nekem. Valahogy így kerültem a SCOUTS csapatába. És most itt ülök a számomra kijelölt kabinban és várom mit sodor elém a sors.

*****
Az áléletem:
2120-ban születtem Lusián. Teljesen átlagos életem volt a kaszások érkezéséig. Akkor viszont a többi fajtársamhoz hasonlóan én is fegyvert fogtam és harcoltam ellenük. Bátorságom, vakmerőségem és elhivatottságom kimagaslott a többi milicista közül, ezért a nehezen kivívott győzelem után, nagy tehetségnek tartottak és besoroztak a tengerészethez. Hosszú éveket töltöttem el ott, ám egy balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedtem, amely után hosszú lábadozás várt rám ezért leszereltek. Most azonban már felépültem annyira, hogy képes vagyok ellátni a rám kiszabott feladatokat és csak külsérelmi nyomok láthatóak rajtam ezért fedem el a testem.

Astra Verulus- jómagam
Emilius Grattus- atyám
Asheyis Verulus- anyám
Serysa Verulus- nénikém
Ceiase T'meze- matriarka
Lyrian Kesir- SCOUTS tanácsának tagja

Astra Verulus New_astra_www.kepfeltoltes.hu_

by **RisingSun** Csüt. Feb. 26, 2015 9:51 am

Az előtörténeted jó és látom volt ihlet bőven. Smile

Viszont az, hogy az aszári csak 31 éves az elég soványka. Ez a szervezet okkal válogat be valakit és egy ennyire gyerek aszárit nem hívna be. Nem kell matrónának lennie, de mondjuk ha egy 1-es a 31 elé kerülne az bőven elég lenne, hisz akkor már hihető, hogy elért valamit.

Astra Verulus

Astra Verulus

Re: Astra Verulus